2024. április 18.

Átlagosan boldogok az emberek Közép- és Dél-Dunántúlon

Évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán.

Világszerte március 20-án ünnepeljük a boldogság napját. Az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át. A Közgyűlés hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja.

A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

Magyarországon az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét egy ötezres mintára kiterjedő sztenderdizált, pszichometriailag hiteles és validált kérdőíveket alkalmazó internetes vizsgálat eredményei alapján. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a World Happiness Reportban (2018) közöltekkel megegyezően a hazai vizsgálat szerint is a 2018-ban megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondják magukat mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a legmarkánsabb, Közép-Magyarországon a legkisebb mértékű. Szignifikáns a boldogságszint-emelkedés Békés megyében.

A felmérés szerint a két régióban megyei bontásban Komárom-Esztergomban a legboldogabbak az emberek, Veszprém és Tolna megyében átlagon felül boldogok, Fejér és Baranya megyében átlagosan boldogok, míg Somogy megyében átlagon aluli a boldogságuk.

A vizsgálat eredményeivel kapcsolatban további részletek itt találhatók.

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.