2024. október 15.
Jót tenni, jól

Jót tenni, jól

Jót tenni jól ma már nem olyan egyszerű, a CHERRISK biztosítási platform mégis ezt kísérli meg saját fejlesztésű eszköztárával.

A vállalati társadalmi felelősségvállalás már a CHERRISK öt és fél évvel ezelőtti alapításakor az üzleti modell részét képezte, és ez azóta sem változott. Alapelvük, hogy a biztosítás egy olyan társadalmi szövetség, ahol a közösség tagjai segítenek egymásnak baj esetén. A segítségnyújtás gondolata így a cég DNS-ének része, és igyekszik az anyagi támogatás mellett egyéb eszközökkel is beállni jó ügyek mögé. Meg szeretnék mutatni a társadalomnak, hogy jót tenni mindenki lehetősége és kis energiabefektetéssel együtt egy kicsit jobbá tudjuk tenni a világot. Ez a szemléletformáló tevékenység egy ingyenesen letölthető alkalmazásban, a CHERRISK GO*-ban segít a felhasználóknak ráérezni a jótékonyság ízére.

 

Természetes evolúció, plusz stratégiai gondolkodás

A "startupos” működés a cég jótékonysági programjának fejlődésében is tetten érhető, évek tapasztalata és visszajelzései segítették azt a fókuszált, stratégiai működést, amely új alapokra helyezte a támogatás rendszerét. Korábban évi négy szervezetet is anyagi támogatásban részesítettek, ezt váltja most fel egy hosszútávra tervező, nagyobb társadalmi hatást célzó éves együttműködés, amelyben első magyarországi partnerük a Budapest Bike Maffia lesz. A non-profit szervezettel közösen határozták meg a 2024-es célokat, hogy a szervezet a lehető leghatékonyabban tudja felhasználni a pénzügyi támogatást a rászorulók segítésére.

 

Vállalatok is lehetnek jó ügyek szócsövei

A CHERRISK számára a társadalmi szerepvállalás nem csupán a pénzbeli adományozást jelenti: be is mutatják a támogatott szervezetek munkáját és az általuk képviselt ügyeket, ezzel segítve a társadalom szemléletformálását. A vállalat a felhasználói bázisát az első naptól fogva nemcsak ügyfélkörnek tekinti, hanem potenciális jótékonykodók, önkéntesek és társadalmi ügyekre nyitott emberek közösségének is. Ezért megújult jótékonysági programjukkal szeretnének további eszközöket is adni az emberek kezébe, amikkel élethelyzetükhöz és személyes értékrendjükhöz illeszkedő módon tehetnek jót. A CHERRISK GO-ban zajló gyűjtések mellett ezért rendszeresen készítenek videóriportokat és edukatív tartalmakat, saját munkavállalóikat is bevonják a jótékonykodásba, illetve egy havi hírlevélben a korábban támogatott segítő szervezetek önkéntes lehetőségeit és adománygyűjtő kampányait is megosztják a feliratkozókkal.

„2024-ben a for-profit vállalatok kötelessége a társadalmi szerepvállalás, az anyagi támogatást viszont kreatív megoldásokkal lehet kiegészíteni, mi ebben szeretnénk új utat mutatni a KKV-k számára” – hangsúlyozta a CHERRISK ügyvezetője, Kocsis Tamás.

 

A hajléktalanság közös ügy

A CHERRISK idei nonprofit partnere a Budapest Bike Maffia. Az egyesületet az hívta életre 2011-ben, hogy tenni akartak a társadalmi apátiával szemben: ételadományok készítésével és gyűjtésével kezdték a munkát, az adományok kiosztásakor pedig biciklis önkéntesekkel keresték fel az utcán és a szociális ellátásban élő hajléktalan embereket. Azóta számos újszerű és progresszív projektet indítottak, hogy segítsék a rászoruló családokat, az állami gondozott gyerekeket, a hajléktalan embereket és a szociális intézményeket, valamint formálják a többségi társadalom hajléktalansággal kapcsolatos attitűdjét is.

 

„Az egymásról gondoskodás olyan érték, amit biztosítási platformként mi is a magunkénak érzünk, hiszen egy kockázatközösséget kezelünk. A jótékonykodás számunkra ennek a közösségnek a meghosszabbítása, és büszkék vagyunk rá, hogy ezen az úton a Budapest Bike Maffiával haladhatunk tovább” – nyilatkozta a CHERRISK alapító ügyvezetője, Kurtisz Krisztián.

„A hosszú távú együttműködés a civil szervezetek és a piaci szereplők között kulcsfontosságú. Közösen teremthetünk értéket és nemcsak plusz kommunikációs felületeket biztosítunk egymásnak, de közösen reagálva egy-egy problémára még hatékonyabbak lehetünk. A CHERRISK az első olyan csapat, akikkel hosszabb távon, egy teljes éven át tervezhetünk közösen” – tette hozzá Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója és vezetője.

A most induló együttműködés részeként négy projektet lehet idén támogatni a CHERRISK GO alkalmazásban. Az első összefogás célja 1 millió forint értékű cserkó összegyűjtése június 5-ig, amivel a közösség a BBM Farm működését támogatja. A vállalat által készített, a Farmot bemutató videóriport ide kattintva érhető el.

Megosztás

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.