Új idősek otthona épül Székesfehérváron
- Közélet
- 2018.03.6
A fejlesztés több idősotthont is érint, bővül a férőhelyek száma is.
Idén kezdődik a fehérvári idősotthonok több mint kétmilliárd forintos felújítása és bővítése, ami az Egyesített Szociális Intézmény négy fehérvári otthonát érinti. A Hidaskürti Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program keretében a Rákóczi úton - többek között a jogszabályi kötelezettség miatt is - nem csak felújítás, hanem bővítés is lesz; a felújítás után 102 férőhelyesés válik az otthon. A Farkasvermi úton teljes energetikai és gépészeti felújítást végeznek, a Rádió utcai otthon mellett pedig lehetőség van egy komoly, 150 fős idősek otthonának a megépítésére. A város elfogadott 2018-as költségvetése már tartalmazza a tervezésre szánt mintegy 70 millió forintot, és a pénteki közgyűlés döntése után remélhetőleg el is kezdődhet a munka – mondta Cser-Palkovics András polgármester.
A Hidaskürti Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program 2-2,5 milliárd forintos fejlesztés, melyet önerőből valósít meg Székesfehérvár, ugyanis jelenleg nincs ilyen fejlesztésre pályázati forrás. Cél, hogy mihamarabb befejezzék a felújításokat, mégpedig úgy, hogy a munkálatok alatt az idősotthonok lakói ebből a legkevesebbet vegyék észre.
Minimum 70 férőhellyel bővítik a kapacitást úgy, hogy mindegyik épület korszerűvé válik.
A Rádió úton épülő 150 fős új otthonban egy demens részleget terveznek kialakítani, illetve a házaspárok is itt lakhatnak majd – írta a szekesfehervar.hu.
Székesfehérváron több mint húszezer 65 évnél idősebb ember él.