2024. március 5.
A sötétből a fényre

A sötétből a fényre

Az Amerikában dolgozó, de itthon is rendszeresen fellépő karmester, Vajda Gergely a magyar középgeneráció egyik legsokoldalúbb és legjobban felkészült karmestere. Közreműködésével tiszta gondolatiságú és világos dramaturgiájú hangversenyben lehet részünk az ünnepi várakozásban.

Nagyhét szerdáján húsvét gondolatkörébe hív a Nemzeti Filharmonikus Zenekar estje. Haydn különleges műve a szenvedés egy-egy időtlenné tágított pillanatában merül mélyre, Glazunov ismeretlen remeke már megfogalmazza a megváltás ígéretét, a záró szám, Rimszkij-Korszakov nyitánya pedig maga a fény, az ünnepi ujjongás.

 

Joseph Haydn 1786-ban kapott felkérést a spanyolországi Cádiz temploma, az Oratorio de la Santa Cueva kanonokjától, hogy írjon művet az ottani nagypénteki szertartás számára. A Megváltónk utolsó hét szava a kereszten előbb zenekari változatban született meg, Haydn vonósnégyesre, majd szóló zongorára dolgozta át. Alekszandr Glazunov (1865–1936) 1894-ben, nem sokkal az általa csodált Csajkovszkij halála után komponálta emelkedett zenekari fantáziáját, így A sötétségből a fényre költői tartalmát sokan összefüggésbe hozzák e körülménnyel. Nyikolaj Rimszkij-Korszakov 1887/88 fordulóján írta nyitányát, melynek eredeti címe csupán Szvetlüj Prazdnyik, vagyis Fényes ünnep, ám mivel a partitúra elején két bibliai idézet áll, és a komponistától származó harmadik szöveg a húsvéti szertartásokkal kapcsolatos, továbbá a mű dallamvilága jelentős mértékben az orosz ortodox liturgiából származik, érthető a Nagyorosz húsvét címváltozat.

 

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ismét meghirdeti Zenekari Akadémiáját, amelynek keretében a Zeneakadémia hallgatói részt vesznek az együttes próbamunkájában, majd a koncerten a zenekari művészekkel együtt lépnek fel. A közönség Rimszkij-Korszakov nyitányában hallhatja a zenekarban helyet foglaló fiatalok játékát.

 

2023. április 5. szerda 19.30 Pesti Vigadó

Joseph Haydn: A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán (kamarazenekari változat)

***

Alekszandr Glazunov: A sötétből a fényre – fantázia, op. 53

Nyikolaj Rimszkij-Korszakov: Nagy orosz húsvét – nyitány op. 36

Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem növendékei

Narrátor: Máté Gábor

Vezényel: Vajda Gergely

Megosztás

Puccini első nagy sikere a Müpában

Hello Kultúra

Puccini első nagy sikere a Müpában

  • 2024.02.8

A Nemzeti Énekkar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar él a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének kínálkozó adottságaival, félig szcenírozott előadásban mutatja be Puccini halhatatlan remekét, a Manon Lescaut-t.