2024. április 19.

Így ünnepel Székesfehérvár

A város ünnepi rendezvényei között lesz huszártábor, József-napi vásár, verses flashmob, tüzér- és hangszerbemutató. Az ünneplők részesei lehetnek egy 300 fiatallal megvalósuló kreatív utcaszínházi előadásnak is.

Székesfehérváron hagyományosan a közterek szobrainál és emléktábláinál az iskolák megemlékezéseivel és koszorúzással kezdődnek a nemzeti ünnep programjai március 14-én, szerdán délelőtt. Március 15-én 9 órától kezdődnek a városi programok.

Ízelítő a programból:

A Rác utca és Halász utca közti füves területen hagyományőrző huszártábor várja a családokat, ahol öltözet- és szerszámbemutatót, lópatkolást, lovas bemutatót tartanak.

A Városház téren a József-napi vásárban a kézművesek, őstermelők egész nap kínálják portékáikat, valamint a gyerekeknek kézműves foglalkozások is szerveznek. Az érdeklődők felidézhetik a kor szakáll- és bajuszdivatját, készíthetnek gyékényparipát, csuhéból kokárdát, fakardot. Lesz körhinta, óriás társasjáték és az ólomkatona-öntést is kipróbálhatjuk.

A város ünnepi műsorában, A forradalom színei című látványos, fiatalos összművészeti utcaszínházi produkciójában fehérvári fiatalok, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium művészetis diákjai, néptáncosok, kórusok, hagyományőrzők működnek közre.

A fiatalok programja a Székesfehérvári Diáktanács flashmobjával folytatódik: a Városház téren közösen szavalják el a Nemzeti dalt.

Délután korhű ágyúkkal felszerelés-bemutatóra és közönségtalálkozóra vár kicsiket és nagyokat a Városháza előtt a Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat. A Városháza Díszudvarának bejáratánál pedig Varró jános népzenész tart autentikus hangszerbemutatót.

A további programokról, illetve azok pontos idejéről a szekesfehervar.hu-n tájékozódhatnak az érdeklődők.

Megosztás