2024. április 16.
Elhunyt a legendás rádiós

Elhunyt a legendás rádiós

Nyolcvannyolc éves korában csütörtökön elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója.

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar-történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.

Bőzsöny Ferenc a rádió mellett televíziós műsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió népszerű tudományos-ismeretterjesztő magazinja, a Delta című műsor, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000 pünkösdjétől indult el a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szól délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetekben ő látta el.

1973-tól volt tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektorának, Bíró László püspöknek meghívására az intézet retorikatanára lett.

Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott. 2016-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság díszoklevelét vette át. Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgára.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a csütörtöki M5 Kulturális Híradó és a Kossuth Rádió Jó napot Magyarország! című műsora is visszaidézi a Magyar Rádió főbemondójának alakját. Emlékét és gazdag munkásságát őrizve az MTVA saját halottjának tekinti Bőzsöny Ferencet.

Temetéséről később intézkednek.

(MTI)

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.