2024. április 20.
Harmadával lenne csökkenthető az ország szemete, ha mindenki ezt csinálná

Harmadával lenne csökkenthető az ország szemete, ha mindenki ezt csinálná

A háztartások által termelt szemét harmada szerves hulladékból áll, amit egyéni és közösségi komposztálással humusszá lehet alakítani. A rengeteg, éves szinten 170 000 tonnányi, hulladék helyes kezeléséről most a Humusz Szövetség kvízéből lehet többet megtudni.

Hazánkban átlagosan több mint fél tonnányi szemetet termelünk évente, amit közel 170 kilóval lehetne csökkenteni egy kis odafigyeléssel és összefogással. Mindez országosan közel 170 000 tonnányi (!) szemetet jelent, aminek környezetbarát kezeléséről az idén 25 éves Humusz Szövetség kvízéből lehet többet megtudni.

 

kérdéssor kitöltéséből olyan alapvető ismeretekkel gazdagodhatunk, hogy a komposztálás endoterm vagy exoterm folyamat. Emellett gyakorlati tanácsokat is kapunk a komposztálónk használatához, így azt is megtudhatjuk, hogy meg lehet-e akadályozni a komposzthalom kiszáradását hidratálókrémmel. Az is kiderül, hogy a beruházás egy komposztálásba megtérülhet, hiszen a szemétszállítási díjon is spórolunk a csökkenő szemétmennyiséggel.

 

 

Légszennyezés és alternatív műanyagok
A kvíz ugyanakkor szélesebb spektumát is érinti a környezetvédelemnek. Foglalkozik például a sünikre is veszélyes, ráadásul légszennyező kerti zöldhulladék égetéssel. De az úgynevezett bioműanyagokró is megtudhatjuk, hogy azok nagyrésze valójában nem is bomlik le, illetve a bio jelző is inkább marketingfogás, mint természetbarát megoldás. A Humusz Szövetség éppen ezért részletes állásfoglalásban teszi helyre ezeket a csodaszereket, és hogy hogyan járjunk el velük.

Aki tehát azt szeretné, hogy évente egy jó megtermett hím gorilla súlyával kevesebb hulladék kerüljön a szemétlerakókba, illetve a levegőbe a szemétégetőkön keresztül, annak kiváló kezdés a kvíz kitöltése.

A kérdéssor létrejöttét a Visegrad Fund támogatta.

Megosztás

Kutyabarát nemzet lettünk

Hello Ország

Kutyabarát nemzet lettünk

  • 2024.03.13

A pandémia óta egyre többen tartunk kutyát, a fiatal párok növekvő számban még az első gyermek érkezése előtt vállalnak „fur baby”-t, azaz négylábú családtagot.