Mozaik
Felújítják a Kincsemből ismert dégi kastélyt
- 2018.04.5
Az egykori főnemesi rezidencián a felújítás mellett a Festetics-család történetét megelevenítő és Festetics Antal szabadkőművességhez való viszonyát bemutató kiállítást is terveznek.
Az egykori főnemesi rezidencián a felújítás mellett a Festetics-család történetét megelevenítő és Festetics Antal szabadkőművességhez való viszonyát bemutató kiállítást is terveznek.
A hazai pártok is az alapítási dátumuk szerinti csillagjegyük jellemzőihez mérten viselkednek. Az asztrológia szerint vajon milyen esélyekkel lépnek ringbe április 8-án? Cikkünk forrása 2017 áprilisában nyilvánította ki véleményét, ami különösen érdekessé teszi a végkövetkeztetéseit!
A kávéfogyasztás alapvetően hatástalan ébredés után, mert az éberséget az emberi testben a mellékvesekéreg által termelt kortizol hormon biztosítja. Kiderült az is, hogy mikor a legoptimálisabb először kávét inni a nap folyamán.
Ausztria legnagyobb szabadidőparkja, a burgenlandi St. Margarethenben található Familypark 2018-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.
A „Béke oázisának” azért nem felhőtlenek a hétköznapjai.
Egy horgász osztott meg horrorfilmbe illő felvételeket.
Nemrég volt az évforduló, hogy elhagyták a nehézfiúk a szigetet.
Közeleg a tavasz, de a konyhában kísérletezni, alkotni, új ízeket kipróbálni még nem tudunk saját termesztésű alapanyagokból. Maradnak hát a téli betárazott konzervek, amiket nem árt a friss zöldségek érkezése előtt felhasználni.
Az Alba ipari park területén 73 darab 76 milliméteres repeszgránátot, 15 darab 76 milliméteres repeszlőszert, egy 76 milliméteres páncéltörő gránátot és egy 76 milliméteres hüvelyt találtak.
Évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán.
A Utah állambeli gyártó ajánlja más katasztrófákhoz is.
Van még mit gyakorolni, vagy nem szabad törékenyt szállítani.
Túlságosan emberi a megoldás.
Nem kell tovább szárazon tölteni az ünnepet.
Nagycsütörtök. Ezen a napon az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények.
A légitársaság hetente kétszer közlekedik majd a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér és a santanderi Seve Ballesteros Repülőtér között.
A húsvéti sonkának több típusa van, a legnagyobb mennyiség a parasztsonkából fogy. A szakértő szerint olyan gyártótól vagy forgalmazótól vegyünk sonkát, akiben eddig nem csalódtunk.
Goztola Krisztina olyan gyermekek mentora, akik valamilyen művészeti területen jeleskednek, de a többieknek is segít többek között pályaorientációs és kommunikációs előadásokkal.
Gyakorlás közben állt le az amerikai Chad Barber műrepülő gépének motorja, amit átélhetünk fejkamerájának köszönhetően.
605 éve vitte el rejtélyes betegsége IV. Henriket.
© 2025 Minden jog fenntartva. | Impresszum | Médiaajánlat | Adatkezelés